Sakura éppen a polcán porosodó könyveket pakolgatta. Mikor két vaskos mű következett, észrevett egy közéjük préselődő kicsi, szamárfüles füzetet. Elolvasta a címkét:

„Haruno Sakura
Mindenes füzet”

Kézírásából ítélve akkor még általános iskolás lehetett.
Lejjebb apró szívek - egy nagyobban pedig egy S betű - díszítették a borítót.
Ekkor jutott eszébe minden arról a napról, amikor megvette a füzetet.
_____

A tízéves Sakura a papír-írószerbolt bejáratánál álldogált. Odaszólt a kirakatot bámuló szőke barátnőjének:
- Te, Ino, neked is betelt a matekfüzeted?
- Már rég, de van otthon. Most egy simalapút kéne vennem - válaszolt a szólított, még mindig a kirakatot méregetve.
- De a múltkor azt mondtad, hogy a természetismeret füzetednek még a közepénél se jársz!
- Tudom, nem is az iskolába kell.
- Hanem? - a lány nehezen tudta elképzelni, hogy az iskolán kívül hol lehet hasznát venni egy füzetnek.
- Otthonra. Például rajzolni vagy írni bele, ami eszembe jut. Ahogy anyukám szokta mondani, kiélni a kre... kréta... szóval... valamit, ami k betűvel kezdődik.

Sakura pedig csak állt, és abban a pillanatban elég butának érezte magát szőke osztálytársnőjéhez képest.
Majd úgy döntött, a négyzetrácsos füzet mellé vesz egy simát is.
_____

Elmosolyodott az emléken. Csodálkozott, hogy így, 6 év távlatából is fel tudta idézni ezeket a jelentéktelen pillanatokat - főleg, mivel a hosszú távú memóriája sem volt a legjobb.
_____

Amint hazaért, Sakurának első dolga volt, hogy ráírja a nevét a két új szerzeményére - de inkább azt várta, hogy belekezdhessen a simalapú füzetébe. Már kitalálta; rajzolni fog bele.
A négyzetrácsosra gyorsan ráfirkantotta, hogy „H. Sakura”, és már bele is süllyesztette az iskolatáskájába. Aztán a másik füzetet vette maga elé, és az előzővel ellentétben lassan, legszebb betűivel tette rá névjegyét. Majd, hogy ne legyen olyan üres a borító, szíveket kezdett el rá rajzolni. Ezután kinyitotta az első oldalnál, elővett egy ecsetet és vízfestéket, s hozzálátott egy virág festéséhez.
_____

A lány nevetve - és kicsit szégyenkezve - pillantott az első oldalon található festett tulipánra.
_____

Immár két éve van meg a füzete. Ezalatt az idő alatt jobbára naplónak használta, de mivel csak a legjelentősebb dolgokat írta le - és akkor sem volt valami bőbeszédű -, csak pár oldal telt még be.
De most elhatározta, hogy ezentúl mit fog megosztani a füzetével.
Kezdésnek a borítóra egy újabb szívet rajzolt, de most nagyobbat, és beleírta saját, egyben a fiú - akiért oda volt - nevének kezdőbetűjét.

S, mint Sakura.
S, mint Sasuke.

Ugyanezzel az elhatározással a következő oldalhoz lapozott, és nekiállt a vallomása megfogalmazásának - ugyanis úgy döntött, hogy valahogyan Sasuke tudtára fogja adni, mit érez iránta.
_____

A fejét fogva olvasott bele egy pár oldallal arrébb lévő vallomásféleségbe.

„Sasuke-kun, nem tudom, hogy mondjam el. Már egy ideje szeretlek...”
Aztán vastagon áthúzott sorok.

Lám, itt van 16 évesen, és még mindig ugyanazt a fiút szereti, viszont még most sem tisztázta az érzéseit iránta. Mintha arra várna, hogy Sasuke lépjen előbb...
Ezt tükrözi egy - írásából és szóhasználatából ítélve - kicsit későbbi, verssorokba rendezett alkotás meglévő első versszaka:

„Régóta figyellek téged,
Csak vegyél végre észre!
Szeretlek, ki kéne már mondanod,
Biztos kölcsönös a vonzalom!”

Ezt az önbizalmat. És még a szótagszám sem stimmel. A rímekről nem is beszélve...
Pedig irodalom órán erről biztos volt szó, odafigyelhetett volna. De nem, az ő okos fejének csak annyit kellett megjegyeznie, hogy szerelmes versek!
A mostani ismereteivel már biztos nem követné el ezeket a hibákat... Tényleg, újraírhatná azt a 4 sort! Na és persze több versszak is következhetne, mivel a tanáruk is mindig azt mondta, hogy: „Egy versszak nem vers!” - igaz, hogy csak akkor, amikor a kötelező verseket kellett felmondaniuk.
Bár forradalmian új lenne az ötlet... - áh, felejtsétek el, léteznek egy versszakos versek is.
De legalább ha ő híres lenne, és a versét megjelentetnék, majd kötelezővé tennék, akkor a szegény kis iskolásoknak nem kéne sokat megtanulni...
Mindegy, ő akkor is befejezi.

Így kezdődött Haruno Sakura költői pályafutása.